Az év hala 2020-ban: a süllő
Leírás, felismerés:
A süllő (Sander lucioperca) a legnagyobb a hazai sügérfélék között. Háta zöldes óarany, hasa világos, szinte fehér. Oldala átmenetes, ezüstös, és 8–12 sötétebb harántsáv fut le rajta. Színezetének élénksége és mintázatának kontrasztossága az élőhelytől függ, a balatoni süllő például jellegzetes világos tónusú.
Fotó: Photo Gallery Wildlife Pictures
A süllő hátúszója osztott, és a farokúszóval együtt fekete foltsorokkal díszített. Páros úszói sárgás színűek. A pikkelyein lévő apró fogacskák miatt tapintása érdes – a fogas nevet azonban nem emiatt kapta.
Süllő farokúszója (fotó: Németh Tamás)
Süllő hátúszója (fotó: Németh Tamás)
A süllő szájában alul és fölül 2–2 hosszú és feltűnő kapófog mered ki az apróbbak közül. Ez már az egynyaras fiataloknál is jól látható. Főként szélhajtó küszt, kisebb keszegeket, bodorkát és gardát zsákmányol, amit a lenyelés előtt ügyesen menetirányba forgat a fogai között. Megfigyelhető, hogy a süllő csak nagyjából feleakkora zsákmányra rabol rá, mint ami a szájának méretéből feltételezhető lenne. A túl nagy prédát már az apró süllőivadékok is csak meggörbített farokkal ugrásra készen megszemlélik, majd végül nem vállalkoznak annak elfogyasztására…
Süllő szemből (fotó: Németh Tamás)
A süllő rendszerint a mély vízben tartózkodik és csak vadászat alkalmával közelíti meg a felszínt. Az est beálltával válik aktívvá, vadászni pedig akkor indul, amikor a vízfelszín közelében sincsen már világos. Előmerészkedik rejtekéből, és a sötétség leple alatt közelíti meg a vízszín alatt csoportosuló apróhal-rajokat…
Szürkület (fotó: Németh Tamás)
Süllő (felül) és kősüllő (alul) összehasonlítása (fotó:Németh Tamás)
A süllő eredeti elterjedési területe Közép- és Kelet-Európa, valamint Kis-Ázsia, de mára már sokfelé honosították Európa szerte. Félsós tengeröblökben is nagy állománya tud kialakulni, ívni azonban édesvízi élőhelyet keres fel. Kedveli a planktondús, átlátszatlan vizű, de nem iszapos és hínáros élőhelyeket.
Elterjedési térkép (forrás: IUCN Red List)
Hazánkban minden közepes és nagyobb folyóban és a nagyobb állóvizekben is megtalálható. A süllő igényli a búvóhelyet; egy-egy jó fedezékben akár csoportok is kialakulhatnak. Kedvelt búvóhelyek az alámosott partról a vízbe dőlő és elmerülő fák és bokrok.
Élőhely akadóval (fotó: Németh Tamás)
Folyókban a kemény aljzatú, élénk áramlású részeket keresi, ahol a meder egyenetlenségei mögé húzódva kerül takarásba.
A Balatonban ritkán, de előfordul nádasok szegélyében, de leginkább a mélyebb, köves aljú mederrészekben és itt is főként az elmerült fák, tárgyak (csónak és hajóroncsok, stégek) környékén csoportosulnak. A partközeli részeket a könnyen felkavarodó iszap miatt is kerüli, mert a kopoltyúlemezkéi közé tapadó apró részek könnyen fulladást okozhatnak.
Balaton (fotó:Szőke Viktória)
A süllő ívása március végén-április elején zajlik. Ekkortájt jól megkülönböztethetőek a kerekded idomúvá váló nőstények és a feltűnő sötét „öltönyt” húzó hímek. A fészket a hím megtisztítja és őrzi, amíg választottja fel nem fedezi azt, és le nem rakja becses ikráit. A hím utána is a fészek mellett marad, és általában még a kikelés után is pár napig vigyáz az ifjakra. A kikelő apró süllők kezdetben mindenféle lebegő gerinctelenen edzik vadásztehetségüket. 5-6 hetesen, a 2,5-3,5 cm-es nagyság elérésekor kezdik valódi ragadozó életüket. Megfelelő körülmények közt nyár végére akár a 20 cm-es testhosszt is elérhetik. Áltagosan 8-10 kg testtömegűre nő meg a süllő, de a hazai rekord egy tiszai 15,5 kilós példány.
Fészkét őrző hím a Balatonban, forrás: Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. (fotó: Haász Balázs)
Rendszertani helyzet:
Fontos tudnunk, hogy Magyarországon két süllőfaj él. Az említett süllő (=fogas, fogassüllő) és a kősüllő (Sander volgensis). Elkülönítésük nem bonyolult. A kősüllő kisebb és robusztusabb termetű hal, szája is arányaiban kisebb, ami abban nyilvánul meg, hogy a szájszeglete nem éri el a szeme hátsó sarkát. Viszont tévedés azt hinni, hogy ő fogatlan, mindössze a hosszú és feltűnő kapófogaknak van híján, amiből a süllőnek viszont több is akad. Az egész világon egyébként rajtuk kívül még három halfaj tartozik a Sander nembe, azaz összesen öten vannak a „süllők”.
A süllő tudományos neve mindmáig őriz egy régi rendszertani tévhitet: a svájci természettudós, Conrad Gessner az 1558-ban megjelent Historia animalium negyedik kötetében (Halak és vízi állatok) a Lucio-perca nevet adta a süllőnek, aminek jelentése „csukasügér”. Úgy vélte a süllő nem önálló halfaj, hanem a csuka és a sügér kereszteződéséből származik. Leírása szerint a süllő feje a csukáé, testének többi része és alakja a sügéré. Végül, 1758-ban Carl Linné tisztázta a félreértést azzal, hogy leírta önálló halfajként – Perca lucioperca néven, fajnevében megőrizve a kezdeti elméletet.
Régi plakát csukával, sügérrel és a süllővel (fotó:Etsy)
Természetvédelmi helyzet, veszélyeztetettség:
A süllő hagyományosan egy tisztelt és fontos hala a hazai vizeknek. Tiszta, oxigéndús vízre van szüksége, ezért fontos a „süllős” élőhelyek védelme e többszörösen kitüntetett halunk populációinak hosszútávú megóvásának szempontjából.
Balatoni süllőzsákmány (fotók: Entz Béla: Változó Balaton MTI)
Gasztronómiai értékét is a legmagasabbra teszik. Épp ezért évről évre segítik a szakemberek kihelyezett fészkekkel a szaporodását a Balatonban; ifjakat nevelnek, hogy a nyár végén vagy ősszel jól fejlett egynyaras süllőkkel gyarapíthassák az állományt; valamint korlátozások figyelembevételével lehet csak kifogni.
A süllő tilalmi ideje március 1-től április 30-ig tart, ekkor ívnak és őrzik a fészkeket a hímek. Méret- (minimum 30 cm, farokúszó nélkül) és számbeli korlátozás (maximum 3 egyed/nap) tartja továbbá féken a horgászatát. A hazai természetes vizekben történő halászatot betiltották, így a piacok hűtőpultjainál tógazdaságokból, vagy külföldről származó süllőket lehet kapni.
A faj a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében:
A Magyar Természettudományi Múzeum Halgyűjteményében 76 süllőpéldányt őrzünk. Ezek olyan alkoholos, vagy csontpreparátumok, amik a halkutatás szempontjából fontos, vizsgálható példányok. A legrégebbiek 1957-ből valók. Ezek a süllők nem csupán fizikailag vizsgálhatók, hanem lelőhelyi adataik is fontos információt rejthetnek. A vizek, vizes élőhelyek sérülékenyek: egy-egy külső károsító hatás képes akár a teljes halállományt is egykettőre kipusztítani. Így akár valaha volt előfordulási helyekről is származhatnak a múzeumi példányok, tanúskodva egy régi jó „süllős” élőhely emlékéről.
Szerző: Szőke Viktória
Kulturális érdekességek:
A hal a korai keresztényeknél Krisztus szimbóluma.
Halmozaik, Eustolios háza i.sz. V. század
" Bütyök csak a kezével intett, hogy valami van a horgon, s izgalmában még a táguló kalapot is letette, azután bevágott, és kevés fárasztás után szákba vezette a halat.
- Süllő! Kukacra jött… van vagy másfél kilós.
Gyula leszerelte a horgot, örült a másfél kilós süllőnek, de amikor közelebbről megnézte, csak annyit mondott, hogy aligha van annyi.
- Majd meglátod.
- Mit látok meg? Itt nincs mérleg, de Gergő bácsi megmondja neked dekára.
Matula örült is a süllőnek.
- Szép kis süllő - mondta, amikor a fiúk kiöntötték a haltartó hálót a fűre -, megüti a fél kilót, az bizonyos.
Bütyök kissé megbántva tette száradni kalapját, és csak később mondta, hogy ő többnek nézte.
- Az lehet, de attul nem lesz nagyobb, ami nem is baj, mert ennek van a legfinomabb húsa.
Ezen aztán Bütyök is megbékült.”
Fekete István: Tüskevár (részlet)
Gyűjtötte: Turcsán Zsolt, Szundi Anett
Tippek pedagógusoknak, ahol az év faja a tananyaghoz kapcsolódik:
Tizedik évfolyam (biológia):
A halakról az OFI-s tankönyv 133. oldalán van szó, a ránőtt fogak témájánál.
Gyűjtötte: Kispál István