Tavaszi álganéjturó

 

Az év rovara 2020-ban: a tavaszi álganéjtúró

Leírás, felismerés:

A tavaszi álganéjtúrót (Trypocopris vernalis) könnyű felismerni. A nagyjából másfél centiméteres bogár teste erősen domború, sima és fényes. Színe általában kék, de az ország déli részei felé haladva egyre inkább zöldes. Az egyik leggyakoribb bogár, amellyel a dombvidékek és az alacsonyabb hegyvidékek ritkás erdeiben találkozhatunk.

Tavaszi álganéjtúró zöld változata (fotó: Németh Tamás)

Mivel rovarunk nappal aktív, feltűnő, nem rejtőzködő, gyakori állat, sok kiránduló találkozik vele. A gyerekek nyugodtan kézbe vehetik, hiszen nem harap, nem mérgező, nem fut és nem repül el; ráadásul zömök, páncélos teste elég strapabíró is. Ha megfogjuk – és hamarosan elengedjük –, nem árt utána kezet mosni, de a földön gyalogló bogár meglepően tiszta: amikor reggel előjön a föld alól, a talaj lesúrol róla minden szennyeződést, végtagjait és csápjait pedig rendkívül alaposan maga letisztogatja.

Repülésre készülő tavaszi álganéjtúró (forrás: Farkas Péter, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

 

Rendszertani helyzet:

A valódi és az álganéjtúrók, bár testük felépítése és életmódjuk hasonló, nem igazán közeli rokonaik egymásnak. Lábaik szélesek, fogazottak, ásásra alkalmasak; testük erőteljes, vastagon páncélozott; légzőnyílásaik a szárnyfedőik alatt nyílnak, így nem szennyeződnek be munka közben. A két csoport közös tulajdonságai a hasonló életmód miatt alakultak ki; az evolúciónak ezt a formáját konvergens fejlődésnek nevezzük.

Tavaszi álganéjtúró feje és előtora alulnézetből. Jól láthatók a fejlett rágók (forrás: Rahmé Nikola, flickr)

Az álganéjtúrók rágói a bogarakra jellemző alaptípusnak felelnek meg: hegyes, kemény, a táplálék darabolására alkalmas módosult végtagok. A valódi ganéjtúrók rágói viszont hártyás szűrőszervvé alakultak, amellyel a bogár a trágyából csak a legtáplálóbb részt (a folyadékot és az aprítás nélkül lenyelhető mikrorészecskéket) vonja ki.

A valódi ganéjtúrók (Scarabaeidae) sokkal változatosabbak az álganéjtúróknál (Geotrupidae). A valódi ganéjtúróknak nagyjából 6000 faja ismert, az álganéjtúróknak csupán 150 faja dolgoz fel trágyát (forrás: Udo Schmidt, flickr)

 

Ivadékgondozásuk is eltérő: az álganéjtúrók jóval egyszerűbben teremtik elő utódaik számára a táplálékot, és a peték lerakása után nem is törődnek velük. A valódi ganéjtúrók viszont sokkal bonyolultabb és ravaszabb technikákkal különítenek el trágyakészletet lárváiknak, amelyeket gyakran időt és energiát nem kímélve őriznek és gondoznak.

Tavaszi álganéjtúró (balra) és közeli rokona, az erdei álganéjtúró (Anoplotrupes stercorosus). A tavaszi álganéjtúró szárnyfedőin csak szabad szemmel alig látható, finom pontsorok vannak; az erdei álganéjtúró szárnyfedőin erős barázdák futnak A két faj életmódja nagyon hasonló, de az erdei álganéjtúró inkább az árnyasabb, zártabb, magasabban fekvő erdőket és a hűvösebb, mélyebb völgyeket részesíti előnyben. Az élőhelyek átmeneti zónájában azonban néha egyszerre találkozhatunk mindkét fajjal (forrás: Alexandr Szluckij, Ukrainian Biodiversity Information Network; Udo Schmidt, flickr)

 

Természetvédelmi helyzet, veszélyeztetettség:

A tavaszi álganéjtúró – bár Európa egyes országaiból már eltűnt – Magyarországon szerencsére nem veszélyeztetett.

A Földön folyamatosan hatalmas mennyiségű szerves anyagot állítanak elő a növények. Ennek tekintélyes részét elfogyasztják az állatok (és az ember). A nagy tömegű elhalt növényi anyag, valamint az elpusztult állatok és a trágya lebontásában viszont százezres nagyságrendű a résztvevő rovarfajok száma. Ezek nem annyira közismertek, mint például a lepkék vagy a szitakötők, ám az általuk nyújtott ökoszisztéma-szolgáltatás létfontosságú, ráadásul az életmódjuk érdekessége, sőt, néha szépségük sem marad el más rovarcsoportokétól.

Tavaszi álganéjtúró kék változata (forrás: Pribéli Levente, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)

Az emlősök – köztük főleg a patások – ürülékének eltüntetését leginkább az álganéjtúrók és a valódi ganéjtúrók végzik. Más rovarok közül rajtuk kívül szinte csak a legyek csatlakoznak ehhez a „piszkos munkához”. Nélkülük a rengeteg trágya elborítaná a talajt.

A tavaszi álganéjtúró tipikus élőhelye: napfénymozaikos, ligetes tölgyes a Nyugati-Cserhátban (fotó: Merkl Ottó)

A trágya hasznosításának formái a bogarak esetében. Az álganéjtúrók valamennyien az alagútásók közé tartoznak (forrás: Science Literacy and Outreach, University of Nebraska – Lincoln, Szőke Viktória által módosítva)

 

A faj a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében:

A tavaszi álganéjtúró a „Sokszínű Élet” állandó kiállításunkban a Hegyoldalak című egységben látható. A Bogárgyűjtemény a teljes hazai elterjedési területéről őriz bizonyítópéldányokat.

A tavaszi álganéjtúró a Sokszínű ÉLET kiállításunkban a Hegyoldalak című egységben látható (fotó: Tuszinger Károly)

Szerző: Merkl Ottó

 

Kulturális érdekességek:

Rokonát, a szkarabeuszt az egyiptomi kultúra igen csak kedvelte. A feltámadás szimbóluma volt, (pontosabban Heper a Nut által felfalt és megszült új nap jelképe) amelyet pecsétként,  ékszerként és halotti kegytárgyként számtalan formában használtak. Az egyik legnagyobb példányszámban előkerült egyiptomi leletek különböző szkarabeuszt ábrázoló szobrok és amulettek. Az ókorban Egyiptom révén annyira kedvelt motívum volt, hogy más nép is másolni kezdte.

Európában a divat időről időre felfedezi és különböző anyagokból, kiegészítőkhöz és ékszerekhez használja jellegzetes alakját és a hozzá tartozó misztikus képzettársításokat. Az építészetben is találkozhatunk vele, például a kaposvári szivárvány palota főbejáratát díszítő ólomüveg ablakon.

A kaposvári Szivárvány Palota főbejáratát díszítő ólomüveg ablak

A popkultúra is mágikus szimbólumként ismeri. Egyiptommal foglalkozó kalandfilmekben, rajzfilmekben néha megjelenik viszont sosem több mint rovar, vagy mint amulett. (Nem lett például mesék főszereplője). Misztikus és titokzatos jelentések rakódtak rá, amelyektől nem távolodik el. 

Gyűjtötte: Földházi Gyula