Az év ősmaradványa 2020-ban: a megalodon, avagy az óriásfogú cápa
Leírás:
A megalodon testhossza elérhette a 18 métert, egyesek szerint előfordulhattak közel 20 méteres példányok is. Könnyen lehet, hogy ez a faj volt a valaha élt legnagyobb hal. Korának tengeri csúcsragadozója volt, a faj kialakulását a kréta végi nagy kihalási esemény segítette elő, ugyanis nem csak a szárazföldi élővilágban ment végbe hatalomváltás (a dinoszauruszok kihalásával és a madarak, valamint főleg az emlősök eluralkodásával), hanem a világtengerekben is. Az addig uralkodó tengeri csúcsragadozók nagy része kihalt (a legjobb példa erre talán a hatalmas moszaszauruszok eltűnése), így a globális katasztrófát túlélt állatvilág előtt új lehetőségek adódtak, új óriásragadozók fejlődhettek ki. Ezek között voltak a megalodon ősei is, a 10 méteresre is megnövő óriáscápák, amelyek koruk csúcsragadozói közé tartoztak. Az egyik ilyen faj volt az Otodus obliquus.
Ősbálnákra vadászó megalodon. Alberto Gennari, olasz művész alkotása.
Magának az Otodus (Megaselachus) megalodon fajnak a megjelenése az oligocén kor végére vagy a miocén elejére, kb. 23-24 millió évvel ezelőttre tehető. Félelmetes ragadozó volt, fő táplálékát emlősök: kisebb termetű bálnák, delfinek, tengeri tehenek, fókák képezték.
Megalodon állkapocs rekonstrukciója és egy muzeológus, aki egy fehér cápa állkapcsát tartja. Forrás
A fentebb említett 18, esetleg közel 20 méteres maximális testhosszat a legnagyobb fogleletek alapján állapították meg.
Rendszertani helyzet:
Eredetileg Carcharodon megalodon néven írta le egy svájci születésű geológus, paleontológus, Jean Louis Rodolphe Agassiz. A név magyarul „fűrészesfogú óriásfogú”-t jelent. A ma élő fehér cápa latin neve Carcharodon carcharias, ebből is láthatjuk, hogy kezdetben ennek a fajnak a kihalt, de közeli rokonának tartották a megalodont. Később azonban kiderült, hogy egészen biztosan nem sorolhatók ugyanabba a nemzetségbe, sőt, nagy valószínűséggel a két faj külön evolúciós ágon alakult ki.
Ekkorák lehettek a legnagyobb megalodonok. Forrás: Encyclopaedia Britannica.
Jelenlegi legjobb tudásunk szerint a fehér cápa és a megalodon a heringcápa-alakúak rendjének két külön evolúciós ágát képviseli, az előbbi a heringcápa-félék (vagy más néven makócápák) családjába (Lamnidae) tartozik, az utóbbi pedig a „nagyfogúcápa-félék” (Otodontidae) családjába. A két fejlődési ág elkülönülése feltehetően már több tízmillió éve megtörtént. Az óriásfogú cápa jelenlegi talán legelfogadottabb tudományos neve mindezek alapján Otodus (Megaselachus) megalodon.
Kihalás:
A kutatók körében általánosan elfogadott, hogy a faj kb. 2,5 millió éve kihalt. Kihalása egyik fő okának a kezdődő jégkorral beköszöntő globális lehűlést, egyben a világtengerek vizének lehűlését tartják, de egyéb okokat is felsorolhatunk. A pliocén második felére (kb. 3-4 millió évvel ezelőttre) kihaltak azok a cetfélék és egyéb tengeri nagyemlősök, amelyek addig a fő táplálékot jelentették a megalodonok számára. Emellett időközben új tengeri nagyragadozók is megjelentek, például néhány, a mai ámbrás cet távoli rokonsági körébe sorolható fogascet faj, valamint a kardszárnyú delfinek. Ekkorára már kifejlődtek a fehér cápák is. Márpedig az előbb említett fajok egyrészt igen erős konkurenciát jelentettek a megalodonoknak, másrészt – mivel a zsákmányszerzési stratégiájuk (csoportos vadászat) jóval sikeresebbnek bizonyult – kiszorították addigi élőhelyükről az óriásfogú cápákat, így a faj sorsa nem lehetett más, mint a kihalás.
A szentmargitai megalodon fog, a hazai gyűjtemények legnagyobb példánya.
A faj a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében:
Hazánkban a legtöbb megalodon lelet középső-miocén korú, kb. 15 millió éves kőzetekből származik. Csakúgy, mint a legnagyobb (tenyérnyi nagyságú) hazai fogleletünk, ami Szentmargitbányáról (ma Sankt Margarethen, Ausztria) került elő badeni korú (ez a középső-miocénnek egy úgynevezett emelete) lajtamészkőből, valószínűleg valamikor az 1800-as évek végén. Jelenleg Budapesten a Magyar Természettudományi Múzeum „Sokszínű Élet” c. állandó kiállításában tekinthetik meg a látogatók.
A cápafogat tartalmazó vitrin fölött lóg egy megalodon életnagyságú, 8,5 méteres rekonstrukciója. Ez jóval kisebb, mint a fog egykori gazdája, ami 13-14 méter körüli lehetett. Először egy ekkora rekonstrukció elkészítése szerepelt a terveinkben, de rá kellett jönnünk, hogy sajnos ekkora példányt nem tudtunk volna kiállítani.
A megalodon rekonstrukció szakmai felelőse a múzeum részéről Gasparik Mihály (a képen) volt, aki időről-időre ellenőrizte a „jószágot”.
A történethez az is hozzátartozik, hogy még a 8,5 méteres példány beemelésével is meg kellett küzdenünk. Az ablakon keresztül daruval lett beemelve, az uszonyok pedig csak a kiállítási térben kerültek fel a testre, velük együtt ugyanis nem fért volna be.
Pillanatkép a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának építéséről: éppen a megalodon rekonstrukció „beszerelése” zajlik.
A vitrinben lévő rajzon bemutatjuk az egykori állat valós méretét is. Hazánkból egyébként még több lelőhelyről is kerültek elő megalodon fogmaradványok (bár némelyik lelet beazonosítása bizonytalan), íme néhány példa: Hidas, Mátraszőlős, Zagyvapálfalva (ma Salgótarján része) Püspökhatvan, Ipolytarnóc, Danitz-puszta. Mindenképpen meg kell említenünk Felsőesztergályt is, ahonnan szintén gyönyörű megalodon fogak kerültek elő, a Magyar Természettudományi Múzeum ősgerinces gyűjteményének legszebb darabjai közé tartoznak, ma már azonban ez a lelőhely az országhatáron túlra, Szlovákia területére esik.
Néhány megalodon fog az Őslénytani és Földtani Tár gyűjteményéből.
Szerző: Gasparik Mihály, Szabó Márton
Kulturális érdekességek:
Egy hawaii mondában szerepel Kau-Hu-Hu, a cápaisten, aki a tengerben egy hatalmas cápa, a szárazföldön pedig egy óriás alakját ölti. Illetve érdekes példa az a német népmese is, ami tulajdonképpen a kívánságokat teljesítő aranyhal mesetípusának egyik variációja. A történet szerint az öreg halász és a felesége kívánságait egy cápa teljesíti. /Benedek Elek nyomán/
A cápák rémisztő jellegét lerombolandó, az animációs kultúrában számos pozitív szerepet is kaptak. Akár csak ha a Cápamese (Shark Tale) lázadó karakterére gondolunk, aki cápaként vegetáriánus és irtózik az agressziótól. Vagy a Némo nyomában (Finding Nemo) című animációs filmben feltűnő cápák terápiás csoportjára, akik igyekeznek ragadozó ösztöneiken uralkodni. A Cápali és Cápeti (Sharky et Georges) is illeszkedik ebbe a sorba, hiszen itt is pozitív hősök a cápák.
Némo nyomában (2003)
Gyűjtötte: Földházi Gyula
Tippek pedagógusoknak, ahol az év faja a tananyaghoz kapcsolódik:
Tizedik évfolyam (biológia):
Tanulnak az evolúcióról (OFI-s tankönyv 15. oldaltól), itt a megalodon kapcsolódhat.
Gyűjtötte: Kispál István