Az év emlőse 2020-ban: a vidra
Leírás, felismerés:
A vidra – melynek tudományos neve (Lutra lutra) Fekete István regénye és a belőle készült film miatt sokaknak ismerősen csenghet – egész Eurázsiában előfordul, az Ibériai-félszigettől egészen Szumátráig találkozhatunk vele. Rejtett, elsősorban éjszakai életmódja miatt a természetben csak ritkán figyelhetjük meg, de a vizek közelében annál gyakrabban találkozhatunk az ún. vidraváltókkal (a vízparti növényzetbe taposott növényfolyosókkal), vagy pedig jellegzetes, halpikkelyeket tartalmazó ürülékével, melyeket területjelölés céljából általában valamilyen feltűnő pontra helyez.
fotó: Lanszki József
Henger alakú, áramvonalas teste az úszáshoz alkalmazkodott, izmos farka, valamint az ujjai között feszülő úszóhártyák is segítik a gyors előrehaladásban. Tömege akár a 10 kg-ot is elérheti, míg testhossza 80 cm is lehet. Koponyája jellegzetes, szintén a vízi életmódhoz alkalmazkodott: lapos, szemüregei pedig viszonylag felül helyezkednek el, hogy a zsákmányt könnyebben becserkészhesse. Bundája tömött, víztaszító és rendkívül jó hőszigetelő; nem véletlen, hogy gazdája egész évben aktív, nem alszik téli álmot.
fotó: Lanszki József
Tápláléka jórészben halakból áll, melyek elsősorban 1 kg alatti, általában valamilyen ok miatt legyengült és így könnyebben zsákmányul ejthető példányok. Gyakran fogyaszt olyan fajokat, melyek tömegesen fordulnak elő, mint pl. a természetvédelmi szempontból káros ezüst kárász. Nem kizárólag halakat eszik, étlapján kétéltűek, apróbb emlősök és madarak, valamint – főleg a fiatalabb egyedek esetében – gerinctelenek is szerepelnek.
fotó: Lanszki József
Rendszertani helyzet:
A hermelinnel, görényekkel, nyesttel, borzzal együtt a menyétfélék családjába (Mustelidae) tartozik, Európában a Lutra nemzetség egyetlen képviselője.
Természetvédelmi helyzet, veszélyeztetettség:
A vidra hazánkban fokozottan védett faj, az IUCN Vörös Listáján a „Mérsékelten fenyegetett” kategóriába tartozik, világállománya valószínűleg csökkenő tendenciát mutat. Hazánk „vidranagyhatalom”, Európában az egyik legerősebb állománnyal büszkélkedhetünk. Ez részben a védelemnek, részben a vizes élőhelyek – köztük a halastavak – viszonylag nagy számának köszönhető. Míg régen vadásztak rá, addig a hazai állomány esetében manapság a mérgezések és a közúti gázolások jelentik a legfőbb veszélyeztető tényezőt. Természetesen élőhelyeinek szennyezése, így a táplálékállatainak eltűnése is érzékenyen érintheti, valamint egyre több esetben jelent problémát a kisebb vizek vízhozamának csökkenése, esetleges kiszáradása.
A faj a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében:
A Magyar Természettudományi Múzeum Emlősgyűjteményében több mint 100 vidrát őrzünk - a „legöregebb” példány egy 1874-ben, a Néva folyónál, Oroszországban gyűjtött állat, melyet 1957-ben a Leningrádi Akadémiai Zoológiai Intézettől kapott a múzeum. Napjainkban elsősorban közutakon elütött példányok kerülnek be a gyűjteménybe.
fotó: Szabados Tamás
fotó: Szabados Tamás
Szerző: Görföl Tamás, Csorba Gábor
Kulturális érdekességek:
A folyami vidrák az Észak-Amerikai őslakos kultúrákban gyakorta megjelennek, mint tréfás kedvű játékos alakok. Sokszor a nyúllal alkotnak népmesei párost pl. a Keoonik Mi’kmaq meséiben. Bár egyes őslakos kultúrákban előfordul balszerencsés előjelként is, mint a folyókba fulladt emberek afféle reinkarnációja, természet szelleme.
Az angol Széljárta Fűzfa meséiben (The Wind in the Willows) a vidra, mint bátor, ám jellemzően szórakozott figura alakját ölti magára. Magyarországon Fekete István Lutra című könyve népszerű és közismert. Idén ünnepeljük az író születésének 120. évfordulóját.
Gyűjtötte: Földházi Gyula, Turcsán Zsolt
Tippek pedagógusoknak, ahol az év faja a tananyaghoz kapcsolódik:
Második évfolyam (környezetismeret):
Az emlősök testfelépítéséről tanulnak, (OFI-s tankönyv 55. oldal) a vidra fotón is szerepel, behozható a faj a tananyagba. A hazai vadasparkoknál említik a Petesmalmi Vidraparkot (fotóval) (64. oldal).
Gyűjtötte: Kispál István
