Az Év rovara 2021-ben a Kacsafarkú szender
Szerző: Tóth Balázs (Állattár)
A 2021. év rovarát – a COVID-19 járvány okozta sajátos körülmények miatt – nem tudjuk bemutatni a Magyar Rovartani Társaság előadóülésén, de bízunk benne, hogy ez a poszt sok hasznos tudnivalót nyújt a nyertesről.
A szavazáson a legtöbb jelölést kapott faj, és így a 2021. év rovara a kacsafarkú szender.
Másodszor lett lepke az év rovara, és először választottak olyan fajt, amely nem a pillangó-alakúak rokonsági körébe tartozik.
Kacsafarkú szender, ha leszáll (fotó: Kalotás Zsolt)
A 2021. év rovarát három olyan faj közül lehetett szavazással kiválasztani, amelyek „nem azok, mint aminek látszanak”, vagyis másféle állatra hasonlítanak. Ez a hasonlóság lehet utánzás eredménye, mint a darazsakra emlékeztető ékfoltos zengőlégynél (Episyrphus balteatus). Ugyanakkor lehet a konvergens evolúció műve is, amikor egymástól rendszertani szempontból nagyon távol álló fajok hasonló környezeti feltételekhez hasonló módon alkalmazkodtak, és ez hasonló külalakot eredményezett. Másik két jelöltünk, a kissé lepkeszerű keleti rablópille (Libelloides macaronius), és a szavazás győztese, a kolibrihez hasonló kacsafarkú szender (Macroglossum stellatarum) esetében ez az utóbbi jelenség figyelhető meg.
A szavazás végeredménye az alábbi ábrákon látható.
A 2021-es jelöltekre adott szavazatok száma (összesen 5829) (illusztráció: Szőke Viktória)
A szavazatok folyamatosan érkeztek, de időről időre egy-egy közösségi médiában való megosztás vagy ismeretterjesztő, a szavazásra buzdító online cikk megjelenése lendített a szavazókedven. Az alábbi ábrán ezt mutatjuk be.
A szavazatok számának alakulása 2020. október 8-tól december 6-ig (illusztráció: Szőke Viktória)
A KACSAFARKÚ SZENDER RENDSZERTANI BESOROLÁSA
Törzs: Ízeltlábúak (Arthropoda)
Osztály: Rovarok (Insecta)
Rend: Lepkék (Lepidoptera)
Alrend: Valódi lepkék (Glossata)
Családsorozat: Selyemlepkeszerűek (Bombycoidea)
Család: Szenderfélék (Sphingidae)
Alcsalád: Macroglossinae
Nemzetség (tribusz): Macroglossini
Nem (genusz): Macroglossum
Faj: Macroglossum stellatarum (Linnaeus, 1758)
A KACSAFARKÚ SZENDER NEVÉNEK EREDETE
A faj magyar nevében különösnek hangozhat a „szender” szó. Ezt Frivaldszky Imre, a 19. század híres természettudósa alkalmazta először a lepkék egyik családjára, melyet másképpen „zúgólepkéknek” neveztek. Frivaldszky a nyelvújítóktól megihletve nagyon sok rovarnevet alkotott, melyek többsége azonban nem ment át a köztudatba (ám az ő alkotása pl. a „cincér” is). „Szender” szava utalhat arra, hogy ezeknek a lepkéknek legtöbb faja akkor kezd repülni, amikor a természet elcsöndesedik, elszenderedik. Ám onnan is eredhet, hogy fajaik többsége nappal szendereg, és ilyenkor nehéz felébreszteni. Frivaldszky az itt tárgyalt fajt „kacsafarkú pödörnyének” keresztelte el; a „pödörnye” nevet a Macroglossini tribusz fajaira alkalmazta – nála tehát ezek nem csupán „szenderek”, mert nem(csak) este repülnek.
A folyófűszender (Agrius convolvuli) nappal mélyen alszik (fotó: Tóth Balázs)
A kacsafarkú szender magyar nevének első tagja (faji jelzője) a potrohvég jellegzetes alakjára utal.
A lepke tudományos neve Macroglossum stellatarum. A név első tagja az ógörög μακρός (makrósz = hosszú) és γλωσσα (glóssza = nyelv) szavakból áll össze, míg a második tag a hernyó tápnövényeit magában foglaló család régi nevére (Stellatae = csillagszerűek) utal.
A Sphingidae, vagyis a lepkecsalád tudományos neve onnan ered, hogy a szenderhernyók jellegzetes pihenő testhelyzete kis szfinxre emlékeztette a névadót.
Mint egy kis szfinx: a fagyalszender (Sphinx ligustri) hernyója (fotó: Harald Süpfle, forrás: Wikimedia Commons)
.jpg){kind=link}
A KACSAFARKÚ SZENDER NEVEI MÁS NYELVEKEN
Angol: hummingbird hawk-moth
Francia: Moro-sphinx, Sphinx du caille-lai
Spanyol: Cola de paloma
Olasz: Sfinge colibri
Német: Taubenschwänzchen
Cseh: Dlouhozobka svízelová
Lengyel: Fruczak gołąbek
Norvég: Dagsvermer
Orosz: Бражник-языкан (brázsnyik-jazükan)
Koreai: 꼬리박각시 (kkoribággáksi)
Ezek a nevek utalhatnak a viselkedésére (angol, olasz), nappali életmódjára (norvég), jellegzetes szájszervére (cseh, orosz), a potrohvégére (koreai) – melyet egyes népek a galambéhoz hasonlítanak (spanyol, német, lengyel) – vagy a hernyó tápnövényére (francia).
A KACSAFARKÚ SZENDER ELTERJEDÉSE
Állandó populációi Eurázsia szubtrópusi területein a Földközi-tenger medencéjétől egészen Japánig megtalálhatók, de Észak-Afrikában is honos. Vándorlepke; vonuló egyedei eljutnak az Északi-sarkkörig (Izlandot is beleértve), déli irányban pedig akár Dél-Indiáig és Malajziáig. Észlelték még a Kongói Köztársaságban és az Amerikai Egyesült Államokban is, ám ezek az adatok behurcolt példányoktól származnak, ottani tenyészéséről nem tudunk.
Magyarországon sokáig csak vándorlepkeként tartottuk számon, ám az utóbbi egy-két évtizedben már áttelelő példányait is megfigyelték, így a felmelegedés folytatódásával lassan faunánk állandó tagjává válik.
A kacsafarkú szender elterjedése a Földön. A zöld színű területeken egész évben tenyészik, a kék színnel jelölt tájakra vándorol (forrás: Wikipédia, módosítva)
A KACSAFARKÚ SZENDER KÜLALAKJA
A szenderfélék (Sphingidae) családjának jellegzetes bélyegei a kacsafarkú szenderen is jól felismerhetők: csápja vastag, a csúcsa felé enyhén szélesedő, majd hirtelen elkeskenyedik; szeme nagy; teste erőteljes, áramvonalas; elülső szárnya keskeny, nyújtott, a szárnycsúcs hegyes, a szöglet enyhén kihúzott; hátulsó szárnya jóval kisebb az elülsőnél.
A kacsafarkú szender hímje és nősténye egyforma kinézetű. Szárnyfesztávolsága 40–50 mm, így a hazai szenderek között viszonylag kicsinek számít. Pödörnyelve olyan hosszú, mint a teste (nagyjából 3 cm). Amikor épp nem táplálkozik, akkor spirál alakban felcsavarja. Feje, tora, potrohának elülső fele felül egyszínű barnásszürke, alul piszkosfehér. A potroh hátulsó felén kétoldalt fekete-fehér pikkelypamacsok vannak, az utolsó potrohszelvény egyetlen széles sötétszürke pamacsot hordoz. E pikkelycsomók miatt a potroh szögletesnek, a vége egyenesen lemetszettnek látszik. Az első pamacspár mellett egy-egy pár fehéres és fekete folt látható. A teste hát-hasi irányban enyhén lapított; sűrű, lesimuló pikkelybunda fedi; a lapítottság a potrohvég felé nő.
A kacsafarkú szender felül- (fent) és alulnézete (lent). Lépték: 1 cm (fotó: Tóth Balázs)
Elülső szárnyának alapszíne felül a toréval egyező; keresztvonalai keskenyek; a belső keresztvonal teljes hossza és a külső keresztvonal felső L-alakú szakasza koromfekete; a többi keresztvonal elmosódott; a sejtvégi folt vagy hiányzik, vagy apró, fekete. Hátulsó szárnyának felszíne fakó narancssárga vagy világos sárgásbarna; tövén sötétszürke folt látható; külső szegélye mentén a szöglet felé keskenyedő gesztenyebarna sáv húzódik. Mindegyik szárny fonákja fakó rozsdavörös alapszínű, egy-két erősen elmosódott keresztvonallal; az alapszín a külső szegélynél szürkésbarnába megy át.
A KACSAFARKÚ SZENDER ROKONSÁGA, HASONLÓ FAJOK
A szenderek családjának kereken húsz faját figyelték meg eddig Magyarországon. Többségük este, éjjel vagy hajnalban aktív. A családban magas a vándorló fajok aránya, melyek közül talán legismertebb a halálfejes szender (Acherontia atropos). A nappal repülő fajok száma három: a kacsafarkú szender mellett két ritka, védett, poszméhet utánzó fajjal találkozhatunk napsütéses időben, ha szerencsénk van. Ezek azonban kisebbek, mint a kacsafarkú szender; testük olajzöld alapszínű; szárnyaik pedig átlátszóak, nagyrészt pikkelytelenek. (Vándorlás közben más szenderfajokat is lehet látni nappal.) Az éjszakai fajok közül csak a védett törpeszender (Proserpinus proserpina) hasonlít rá valamelyest, ám annak elülső szárnyai csipkés szegélyűek, általában zöldes árnyalatúak, széles keresztsávokkal, hátulsó szárnyai pedig aranysárgák, széles fekete szegéllyel.
Halálfejes szender (Acherontia atropos)
(fotó: Kalotás Zsolt)
A poszméhet utánzó pöszörszender (Hemaris tityus) a kacsafarkú szenderhez hasonlóan nappal repül
(fotó: Gergely Péter)
Pöszörszender (Hemaris tityus). Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)
Dongószender (Hemaris fuciformis), a harmadik és legritkább nappal repülő szenderfajunk
(fotó: Kalotás Zsolt)
Törpeszender (Proserinus proserpina), a kacsafarkú szenderre talán legjobban hasonlító hazai faj. Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)
A kacsafarkú szender közeli rokonai az Óvilág főleg trópusi vidékein honosak Afrikától Ausztráliáig, ebben az égövben a Macroglossum genusznak kb. 80 faja ismert. Meglehetősen egyöntetű csoport; a fajok hasonló méretűek és alakúak, szárnyaik barnás-szürkés alapszínűek, a hátulsón kisebb-nagyobb sárga mezővel. Eurázsia nyugati felében viszont közülük csak a mi kacsafarkú szenderünk él.
A kacsafarkú szender rokonai: a Macroglossum genuszba tartozó néhány kelet-ázsiai faj. Lépték: 1 cm
(fotó: Tóth Balázs)
A KACSAFARKÚ SZENDER ÉLETMÓDJA
Már említettük, hogy ez a lepke nappal repül – de nem kizárólag: bármely napszakban aktív lehet, sőt néha a lepkészek kivilágított lepedőjét is meglátogatja. Ám valóban nappal lehet a legnagyobb eséllyel találkozni vele. Az időjárással kapcsolatban sem nagyon válogatós, akár csendes esőben is szárnyra kel.
Gyorsan, cikázva repül, sőt képes egy helyben lebegni, vagy akár hátrafelé repülni. Ezek a helyváltoztatások csak úgy hajthatók végre, ha közben a lepke folyamatosan érzékeli saját helyzetét, repülési irányát. Ebben legfőképpen a csápja segíti, amelyen elmozdulást érzékelő szőrök helyezkednek el. Ezek az érzékszőrök nyújtanak információt a gyors elmozdulásokról, míg a lassabb mozgásoknál látására támaszkodik. A merész manőverek során hátulsó szárnyai és potrohpamacsai kormányfelületként működnek. Szárnyaival 85-öt csap másodpercenként; ezt szemünk már nem képes követni, szárnyait elmosódva látjuk – viszont jól hallható zümmögő hangot kelt. Egész alkata a gyors repüléshez és a hirtelen irányváltásokhoz idomult: emiatt keskenyek a szárnyai, áramvonalas a teste és vannak potrohpamacsai.
Táplálkozó kacsafarkú szender. Hosszú pödörnyelve jól látható
(fotó: Kalotás Zsolt)
Virágok nektárjával táplálkozik, ilyenkor viszont a legtöbb lepkével ellentétben nem száll le, hanem lebegve szívja hosszú, kinyújtott pödörnyelvével a nektárt. Egyes kutatások szerint a fajnak figyelemreméltó a memóriája, mert ugyanaz az egyed több napon át rendszeresen visszatérhet ugyanahhoz a virágágyáshoz, nagyjából ugyanabban az időpontban. A lepke repülési módja sok energiát igényel, ezért a bő nektárhozamú virágokat részesíti előnyben. Aszályos időben tócsák, tavak, folyók vizével olthatja szomját. Alkalmanként a nektáron kívül más édes, energiadús folyadékokat is megkóstolhat; Dél-Koreában figyeltem meg egy rokon faj egyedét, amint egy kóláspalack kupakjában összegyűlt üdítőcseppeket szívogatta – természetesen lebegés közben. (A kacsafarkú szender pödörnyelve rugalmas, de elég gyenge; senkit nem tud megszúrni vagy megsebezni vele.)
Mivel vándorlepke, az imágó hazánkban bárhol, akár még nagyvárosok közepén is felbukkanhat, ha az erkélyeken megtalálja kedvenc tölcséres virágait, pl. a petúniát (Petunia spp). Kertekben, ha virágzik a lángvirág (Phlox spp.), a levendula (Lavandula spp.), a lonc (Lonicera spp.), a nyáriorgona (Buddleia spp.) vagy a szarkaláb (Consolida spp.), előbb-utóbb biztosan megjelenik. De a virágokban gazdag természetes gyepekben, réteken is találkozhatunk vele.
A változatos színű petúniavirágokat gyakran látogatja a kacsafarkú szender
(fotó: Ser Amato de Nicolao, forrás: Wikimedia Commons, CC BY 2.0)
.jpg){kind=link}
A nyáriorgona virága nemcsak a kacsafarkú szendert, hanem a lepkék több más faját is vonzza
(fotó: Henry321x, forrás: Wikimedia Commons)
A japán lonc (Lonicera japonica) kedvelt dísznövény; nemcsak az ember, hanem a szenderek körében is
(fotó: Qwert1234, forrás: Wikimedia Commons)
A KACSAFARKÚ SZENDER ÉLETMENETE
Hozzánk a Földközi-tenger mellékéről érkezik évről évre, már április elején megjöhetnek az első egyedek. Hamarosan párt választanak, ennek során mindkét ivarú lepke villámgyorsan fel-le repül sziklafalak, épületek fala mentén, de néha teljesen nyílt terepen is. A párosodás ritkán tart egy óránál tovább, az összekapcsolódott, kopuláló példányok képesek ilyen pozícióban repülni – a pillangóalakúak csoportján kívül elég ritka ez a képesség a lepkék között. A nőstény párzás után még táplálkozik, majd felkeresi a hernyó tápnövényét: leggyakrabban galaj- (Galium spp.), de müge- (Asperula spp.) és csillaghúrfajokat (Stellaria spp.) is, hogy petéit lerakhassa rájuk. Csak napsütötte növényre petézik, és még ilyenkor sem száll le. Alaposan átvizsgálja a növény minden hajtását, mielőtt egy-egy petét elhelyezne – és mivel egy nőstény akár 200-at is érlelhet, ez a folyamat hosszú ideig tart. A pete gömbölyded, halványzöld színű, fényes felszínű, átmérője 1 mm körüli.
A kacsafarkú szender petéje, ezúttal nem galajon
(fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
A kis hernyók gyorsan fejlődnek, éjjel-nappal táplálkoznak, nem rejtőznek el a növényen. Vastag, húsos testűek, mint a szenderhernyók általában. Az érett hernyók változatos színűek, de általában hamvaszöldek, kétoldalt a légzőnyílásaik felett egy-egy fehéres, azok alatt sárgás csík húzódik végig. A 8. potrohszelvényükön felfelé-hátrafelé meredő tüskeszerű nyúlvány látható, amely a szenderhernyók jellegzetessége. A kacsafarkú szender tüskéje általában kék, csúcsi harmada élénksárga; a két színt gyakran keskeny fekete gyűrű választja el. A hernyó teste oldalán futó fehéres csík a tüske tövénél ér véget. A test apró fehéres pöttyökkel sűrűn hintett; a tüskén fekete színű pettyek láthatók.
A kacsafarkú szender hernyója
(fotó: Balogh Diána, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
Bábozódásra érett, az átalakuláshoz helyet kereső hernyó
(fotó: Kárpáti Marcell, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
A bábozódásra érett hernyó lilásbarnára színeződik, és a talajfelszín közelében, növényi törmelékek között, esetleg kő alatt keres magának bábozódóhelyet, akár nagyobb távolságra is a tápnövényétől. Az átlagember többnyire ilyenkor találkozik az utakon áthaladó hernyóval. A szenderekre jellemző laza szövedékben alakul át. A báb szürkés szalmaszínű, finom fekete márványozással, légzőnyílásai feketék. A fej alsó oldalán a pödörnyelv tokja magasra kiemelkedő bordát alkot.
Kacsafarkú szender bábja
(fotó: Kárpáti Marcell, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
A már teljesen nálunk fejlődött első nemzedék lepkéi júniusban bújnak ki bábjukból, ezek utódaiból szeptemberre kelnek ki a második nemzedék imágói. Meleg években még gyorsabb az átalakulás, és harmadik generációjuk is lehet. Ám a bevándorlás egész tavasszal és nyáron folyamatos, ezért bármikor láthatunk kacsafarkú szendert.
Az őszi imágók egy része visszavándorol délre, más része pedig telelőhelyet keres magának; ilyenkor épületekbe vagy barlangokba húzódnak (a fagyot nem bírják). A hűvösebb idő beköszöntével megfigyelhető, amint az imágók barlangokat, sziklarepedéseket, üres épületeket, faodvakat vizsgálgatnak, telelőhelyet keresve. A pihenő lepke szárnyait a teste mellé zárja, de nem takarja be velük magát. Ilyenkor az élénk színű hátulsó szárny egyáltalán nem látszik, mert a rejtőszínű elülső szárny alatt van. Csápjait pedig úgy védi, hogy azokat szárnyai alá rejti. Ebben a helyzetben jól álcázza magát a sziklafalakon.
Alvó kacsafarkú szender
(fotó: Bauer Bea, izeltlabuak.hu, licenc: CC BY 4.0)
Az európai szenderek között egyedülálló, de az összes lepkefaj között is ritkaság az imágó alakban történő telelés.
A sikeresen áttelelt lepkék márciusban ébrednek fel téli álmukból. A verőfényes napokon már a gyümölcsfák virágain táplálkoznak, hogy erőt gyűjtsenek a szaporodáshoz.
A KACSAFARKÚ SZENDER SZEREPE AZ ÉLETKÖZÖSSÉGEKBEN
Több szenderfajjal együtt a mély torkú virágok beporzásában játszik fontos szerepet, ugyanis az ilyen felépítésű virágok pollenéhez és nektárjához csak kevés beporzó fér hozzá.
A lepke jól repül, ezért nehéz zsákmányul ejteni, de az ügyesebb madarak (pl. a gyurgyalag) olykor elkapják.
Hernyójának tápnövényei általánosan elterjedtek, gyakoriak, a kacsafarkú szender esetleges túlszaporodása esetén sem sérülne állományuk. Táplálékkörébe sem dísznövény, sem haszonnövény nem tartozik, így gazdasági kárt nem okoz.
Hernyójában parazitoid rovarok fejlődhetnek: a valódi fürkészek (Ichneumonidae) kettő, a gyilkosfürkészek (Braconidae) egy, valamint a fürkészlegyek (Tachinidae) két fajáról mutatták ki idáig, hogy ennek a szendernek a hernyójában élősködnek.
MIT TEHETÜNK A KACSAFARKÚ SZENDERÉRT?
Ha kertünkbe vagy erkélyünkre szeretnénk csalogatni, ültessük az előbbiekben említett virágokat! Így nemcsak kacsafarkú szendert, hanem számos más érdekes rovart is vendégül láthatunk.
Viszont a ligetszépefélék közé tartozó, rózsaszínű virágú Oenothera speciosa fajt el kell kerülnünk, ugyanis a szender pödörnyelve beszorul e virág kelyhébe, és gyakran már nem tudja kiszabadítani – végül a lepke ott pusztulhat el! (A pödörnyelv felszíne gyűrűsen barázdált; ezekbe az árkocskákba akadnak be a virágkelyhet belülről sűrűn borító, befelé álló apró szőrök.) A növénynek ebből semmi haszna nincs – csak szerencsétlen egybeesés, ugyanis Észak-Amerikában őshonos, így természetes körülmények között sohasem találkozna kacsafarkú szenderrel.
A pompás ligetszépe (Oenothera speciosa) virága. Ha kacsafarkú szendert szeretnénk kertünkbe szoktatni, ezt a növényt NE ültessük!
(Fotó: Jim Evans, forrás: Wikimedia Commons)
Ha a kert elég nagy, akkor egy félreeső, de napos zugában hagyhatjuk nőni a vadvirágokat, a „gyomokat”. Amennyiben galaj is van ezek között, akkor némi szerencsével egy-egy nőstény rakhat rá petéket; ebben az esetben végigkísérhetjük egyedfejlődését. Az ilyen vadvirágos foltok sok egyéb rovarfajnak javára válnak.
Előfordulhat, hogy a lepke házunkat, lakásunkat szemeli ki áttelelésre. Ha fűtött szobába repült be, akkor óvatosan tereljük ki; ha pedig fűtetlen helyre húzódott, akkor ne háborgassuk, hanem hagyjuk nyugodtan aludni! Melegebb hőmérsékleten, ill. zavarás hatására sok energiát kénytelen felhasználni, ám pótolni nem tudja, így elpusztul.
A kacsafarkú szender fő tenyészőterületei határainkon kívül helyezkednek el, innen Magyarországról nem tudjuk lényegesen befolyásolni állományainak méretét. Hazánkban az utóbbi évek melegedése miatt gyakoribb, mint a korábbi évtizedekben. Szerencsére nem veszélyeztetett faj.
Nektárt szívó kacsafarkú szender
(fotó: Gergely Péter)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS
Köszönöm Bálint Zsolt, Katona Gergely, Merkl Ottó és Szőke Viktória kollégáimnak, hogy hasznos észrevételeikkel segítették az ismertető megírását. Gergely Péternek és Kalotás Zsoltnak az átengedett fényképeikért tartozom köszönettel.
FELHASZNÁLT IRODALOM
Bálint Zs., Ronkay L. & Pál J. 2002: Iconographia Faunae Hungaricae Lepidopterorum – A magyar lepkefauna képekben. Szenderfélék – Sphingidae. – Magyar Természettudományi Múzeum, Budapest, 4 pp, pls I–VIII.
Dahake A., Stöckl A.L., Foster J.J., Sane S.O. & Kelber A. 2018: The roles of vision and antennal mechanoreception in hawkmoth flight control. – eLife 7: e37606.
Fuisz T.I., Vas Z., Túri K. & Kőrösi Á. 2013: Photographic survey of the prey-choice of European Bee-eaters (Merops apiaster Linnaeus, 1758) in Hungary at three colonies. – Ornis Hungarica 21(2): 38–46.
Grimaldi D.A. & Engel M.S. 2005: Evolution of the insects. – Cambridge University Press, 700 pp.
Jonko C. 2020: Lepidoptera Mundi. https://lepidoptera.eu/species/168 [Hozzáférés: 2020.XII.11.]
Olson E.R. 2015: Featured Creature: Hummingbird Hawk-Moth. https://www.pbs.org/wnet/nature/blog/featured-creature-hummingbird-hawk-moth/ [Hozzáférés: 2020.XII.11.]
Park K.T., Kim S.S. & Tshistjakov Y.A. 1999: Illustrated catalogue of moths in Korea: Sphingidae, Bombicoidea, Notodontidae. I. – Korea Research Institute of Bioscience and Technology, Chuncheon, 358 pp.
Pittaway A.R. 2020: Sphingidae of the Western Palaearctic (including Europe, North Africa, the Middle East, western Siberia and western Central Asia). http://tpittaway.tripod.com/sphinx/m_ste.htm [Hozzáférés: 2020.XII.11.]
Pittaway A.R. & Kitching I.J. 2020: Sphingidae of the Eastern Palaearctic (including Siberia, the Russian Far East, Mongolia, China, Taiwan, the Korean Peninsula and Japan). http://tpittaway.tripod.com/china/m_ste.htm [Hozzáférés: 2020.XII.11.]
Spuler A. 1908: Die Schmetterlinge Europas 1. – E. Schweizerbartsche Verlagsbuchhandlung, Stuttgart, 385 pp.
Tóth B. 2019: Kolibrik Magyarországon? A Magyar Természettudományi Múzeum blogja. https://mttmuzeum.blog.hu/2019/04/17/kolibrik_magyarorszagon [Hozzáférés: 2020.XII.11.]
Tóth B. 2020: Kacsafarkú szender. Magyar Természettudományi Múzeum, Természettár. – http://www.nhmus.hu/kacsafarku_szender_termeszettar [hozzáférés: 2020.XII.11.]
Vojnits A., Uherkovich Á., Ronkay L. & Peregovits L. 1991: Medvelepkék, szenderek és szövőlepkék – Arctiidae, Sphinges et Bombyces. – In Magyarország állatvilága (Fauna Hungariae), XVI, 14. Akadémiai Kiadó, Budapest, 197 pp.
Zlatkov B., Beshkov S. & Ganeva Ts. 2018: Oenothera speciosa vs. Macroglossum stellatarum: killing beauty. – Arthropod-Plant Interactions 12: 395–400.