Az év fafaja 2021-ben, a lisztes berkenye (Sorbus aria (L.) Crantz)
szerző: Somlyay Lajos (Növénytár)
Egy kis rendszertan, rendhagyó módon
A lisztes berkenyéről (Sorbus aria (L.) Crantz) ismertetőt írni nem könnyű feladat. Az erdészeti gyakorlatban e nevet jobbára gyűjtőnévként használják, de a botanikusok névhasználata sem egységes. Sokan tulajdonképpen minden egyszerű, ép vagy többé-kevésbé karéjos levelű, a levél fonákán fehéres-molyhos szőrzetű („lisztes” kinézetű) berkenyét e néven illetnek. Mai tudásunk alapján a „lisztes” fonákú berkenyék erősen mesterséges csoportja Magyarországon több tucat, részben eltérő ökológiai igényű és főként elterjedésű fajt foglal magában, s bizonyos, hogy a tudomány előtt még ismeretlen fajok is élnek nálunk. A „lisztes berkenye” névvel kapcsolatos bizonytalanságok megértéséhez tudni kell, hogy a berkenye (Sorbus) nemzetségnek Európában öt, jól megkülönböztethető „alapfaja”, azaz ivaros úton szaporodó, testi sejtjeikben kétszeres kromoszómakészletű (diploid) faja él. Hazánk jelenlegi területén négy ilyen fordul elő, maga a lisztes berkenye, a madárberkenye (S. aucuparia L.) a barkócaberkenye (S. torminalis (L.) Crantz) és a házi berkenye (S. domestica L.). Az első három faj kereszteződhet egymással, s ebben a lisztes berkenye alakkörének kulcsszerepe van. Az elsődleges hibrideken kívül rengeteg olyan hibridet ismerünk, amelyik ivartalan úton, de magképzéssel (ún. apomixis útján) szaporodni képes, ezért leszármazási vonala szaporodásbiológiai szempontból többé-kevésbé izolált. Ezeket elkülönült fajoknak („kisfajoknak”) tekintjük. Jellemzőjük, hogy az apomixist a kromoszómakészlet többszöröződése (poliploidizáció) kíséri, ezért apomiktikus poliploid (kis)fajokról beszélünk. Az igen komplex folyamatok révén létrejött hibridek egymáshoz vagy a szülőfajokhoz hasonlóak lehetnek, ezért a „lisztes” fonákú berkenyefajok biztos azonosítása speciális ismereteket és vizsgálati módszereket igényel. Nem véletlen, hogy az Agrofórum „Év fáját” bemutató blogján (https://agroforum.hu/blog/haz-taj/ismerjuk-meg-az-ev-fajat-ime-a-lisztes-berkenye) a növény bimbós virágzatát mutató fénykép nem az „igazi” lisztes berkenyét, hanem valószínűleg a dunai berkenyét (S. danubialis (Jáv.) Prodan) ábrázolja. Hasonlóan, az „év fáját” bemutató másik internetes képgaléria (http://www.azevfaja.hu/galeria) fotóanyaga is jórészt más fajra vonatkozik.
Hogyan ismerhető fel a lisztes berkenye?
Az „igazi” lisztes berkenye akár 15–20 m-esre megnövő fa, de cserje alakú példányai is ismertek. Miután diploid és ivarosan szaporodó faj, mind a levelek, mind a termések vonatkozásában igen nagyfokú alakváltozatosságot mutat. Paradox módon, éppen a nagy alakváltozatossága különíti el a apomiktikus poliploid fajoktól, amelyek alakváltozatossága erősen mérsékelt. Valójában nincs egyetlen olyan morfológiai bélyeg sem, amelynek alapján egyértelműen elkülöníthető lenne a hozzá hasonló poliploid fajoktól. Cseh kutatók mutattak rá, hogy a Sorbus aria egyes atipikus formáinál olykor csak a ploidiaszint, illetve a szaporodásbiológiai sajátságok kiderítése segíthet a biztos azonosításban.
A helyzet mégsem reménytelen. Hazánkban a lisztes berkenye leggyakoribb, legjellemzőbb típusának aránylag nagy (8–15 cm hosszú), vékony lemezű, sok (rendszerint 10-nél több) erű, kifejezetten hosszúkás-elliptikus (a szélességénél 1,5–2,5-szer hosszabb) levele van. A levél egy-kétszeresen fogas vagy fűrészes szélű, jellemzően ép vagy röviden karéjos (utóbbi esetben a karéjok széle ívelt, a karéjok tompák), kissé lekerekített csúcsú vagy tompán hegyes, a levélfonák finoman fehéres-molyhos szőrzetű.
A lisztes berkenye levélalakjának változatossága miatt olykor „cyclophylla” (levele kerekded), „incisa” (levele szabálytalanul bevagdalt szélű vagy rövid karéjos) és „longifolia” (levele hosszú) formáit különböztetik meg, ezek között azonban nincs éles határ. Májusban bontja fehér, tömött, sátorozó bugavirágzatba csoportosuló virágait (ez a többi fajra is jellemző). Érett termése kissé hosszúkás (hosszabb a szélességénél), paraszemölcsökkel gazdagon pettyezett, narancspiros vagy vérpiros színű. Termése tulajdonságai számos más fajtól elkülönítik, különösen azoktól, amelyeknek lapított, paraszemölcsökkel ritkásan pettyezett, vagy a narancsos árnyalatot teljesen nélkülöző terméseik vannak.
Tipikus lombozatú lisztes berkenye a Bükk hegységben (fotó: Sulyok József, 2019)
Foglalkoznunk kell a levelek tagoltságának (karéjosságának) mértékével, amelyet a berkenyék azonosításában rendszerint diagnosztikus tulajdonságnak tekintünk. A lisztes berkenye esetében azonban az említett nagyfokú morfológiai változatosság miatt e bélyeg kisebb jelentőségű. Növényünk többé-kevésbé karéjos levelű alakjait még a berkenyék neves magyar monográfusa, Kárpáti Zoltán is túlértékelte, és azokat önálló fajokként (S. budaiana Kárpáti, S. huljakii Kárpáti) írta le, mely felfogás a magyar botanikai szakirodalomban erős gyökeret vert. Kárpáti ugyanakkor a lisztes berkenye alá vont, illetve egyszerű formájának tekintett olyan, hazánk különböző részeiről származó, jellemzően szélesebb levelű növényeket, amelyek a legújabb kutatások szerint önálló, poliploid apomiktikus fajnak bizonyultak. Mindez persze semmit nem von le Kárpáti munkásságának értékéből, hiszen 60–80 évvel ezelőtt a citológiai vizsgálatok még gyerekcipőben jártak, a szaporodásbiológiai kutatások módszertana pedig teljesen ismeretlen volt.
A lisztes berkenye egy karéjos levelű példánya a Bükk hegységből (saját gyűjtés)
Hazai előfordulása, természetvédelmi helyzete
Az „igazi” lisztes berkenye nálunk kifejezetten hegyvidéki (montán) faj, jóval ritkább, mint azt a hazai szakirodalmi adatok alapján gondolnánk. Biztosan előfordul a Tornai-karszton, a Bükkben, egyetlen ponton a Visegrádi-hegységben, a Vértesben, a Bakonyban és az Alpokalján. Minden más magyarországi régióból származó adata igazolásra szorul. Habár lokálisan, elsősorban a Bükkben, gyakori lehet, helyzete nem megnyugtató. A klímaváltozás kedvezőtlen hatásai e berkenye fajnál is mutatkoznak (kiszáradás, betegségek), és sok helyen az erdészet sem fordít kellő figyelmet a megóvására. A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kategóriarendszere alapján hazánkban sebezhető státuszú (VU = vulnerable). A hazai természetvédelem minden „lisztes” fonákú berkenyét védetté nyilvánított, ami a veszélyeztetettség mértékén túlmutató szempontok alapján is bölcs döntés volt. Egyrészt egyes, korábban pusztán morfológiai alapon leírt „fajunk” körülhatárolása bizonytalan, ezért valódi növényföldrajzi-természetvédelmi jelentősége jelenleg nem becsülhető meg. Másrészt, mint említettem, a modern kutatási módszerekkel még további, a tudomány számára új lisztes fonákú bennszülött fajok leírása is várható hazánkban.
A lisztes berkenye kedvelt kertészeti fafaj. Fehér fonákú leveleivel, dús, fehér virágzataival és őszi piros terméstömegével egyaránt díszít. Hazánkban több fajtáját árulják, különösen kedvelt a S. aria ’Lutescens’ nevű, amelynek levelei lombfakadáskor mindkét oldalukon ezüstfehéren szőrösek, az őszi lombszíne pedig élénksárga. Miután a kultivált példányok magjait a termést fogyasztó madarak terjesztik, növényünk a termesztésből kivadulhat. Az őshonosnak tekintett előfordulási helyein kívül felbukkanó S. aria egyedek botanikai értékelése ezért óvatosságot igényel.
A faj a Magyar Természettudományi Múzeum gyűjteményében
A berkenyék rendszertani kutatásának Magyarországon igen erős hagyománya van, legfőképpen Borbás Vince, Jávorka Sándor, Boros Ádám, Soó Rezső és kiváltképp a már említett Kárpáti Zoltán munkássága révén. Az MTM Növénytárának Herbarium Carpato-Pannonicum gyűjteményében ennek megfelelően igen gazdag Sorbus anyag található, példányszámát tekintve ezres nagyságrendű. A lisztes berkenye alakkörébe tartozó példányok száma is nagyon magas, tudományos alapot szolgáltatva a jövőbeni rendszertani kutatások számára.
Egy szép lisztes berkenye példány a Bükk hegységből, Jeney Endre gyűjtéséből (fotó: Bauer Norbert, 2021)