Az „igazi” lisztes berkenye nálunk kifejezetten hegyvidéki (montán) faj, jóval ritkább, mint azt a hazai szakirodalmi adatok alapján gondolnánk. A cigánycsuk a légykapófélék (Muscicapidae) családjába tartozó énekesmadár. Régi elterjedt neve, a cigány csaláncsúcs hűen visszaadja a madár jellegzetes viselkedését, sőt élőhelyére is utal. Az óriás bocskorosgomba (Volvariella bombycina) jellegzetes alaktani bélyegei és termőhelye alapján szabad szemmel is viszonylag könnyen felismerhető, nagy termetű, védett gombafaj A hermelin (Mustela erminae) neve elsősorban a szőrmebundákat kedvelők számára csenghet ismerősen, hiszen az állatok téli bundájából készült ruházat közkedvelt volt a legelőkelőbb körökben. A faj elterjedési területe gyakorlatilag az egész északi féltekén átível, délen viszont csak Új-Zélandon találkozhatunk vele, ahová betelepítették. Oldalról lapított testű hal, háta mérsékelten magas. Testének színárnyalatai az ezüsttől a bronzig terjednek. Hátúszója hátrébb kezdődik, mint a hasúszók. Pikkelyei aprók, számuk az oldalvonal mentén 55-60 között változik. Feje közepes nagyságú. Szája kicsi, csúcsba nyíló. A konkoly egykor gabonavetéseink gyakori gyomnövénye volt, de napjainkra megritkult, 1993 óta természetvédelmi oltalom alatt áll. Feltehetően a Földközi-tenger mellékéről, a gabonakereskedelem potyautasaként került a Kárpát-medencébe évezredekkel ezelőtt. Így, bár hazánkban nem tekinthető őshonosnak, azonban napjainkra meghonosodott, ún. archeofiton fajunkká vált. A megalodon testhossza elérhette a 18 métert, egyesek szerint előfordulhattak közel 20 méteres példányok is. Könnyen lehet, hogy ez a faj volt a valaha élt legnagyobb hal. Korának tengeri csúcsragadozója volt, a faj kialakulását a kréta végi nagy kihalási esemény segítette elő, ugyanis nem csak a szárazföldi élővilágban ment végbe hatalomváltás (a dinoszauruszok kihalásával és a madarak, valamint főleg az emlősök eluralkodásával), hanem a világtengerekben is. A fekete nadálytő (Symphytum officinale L.) 0,5-1 m magas, évelő növény. Májustól júliusig virít. Hosszúkás, harang alakú, másfél centiméteres virágai a családra jellemző kunkorvirágzatban nyílnak, leggyakrabban ibolyaszínűek vagy lilásvörösek, de hazánkban egy sárgásfehér virágú alfaja (ssp. bohemicum) is honos. Gyorsan, cikázva repül, sőt képes egy helyben lebegni, vagy akár hátrafelé repülni. Ezek a helyváltoztatások csak úgy hajthatók végre, ha közben a lepke folyamatosan érzékeli saját helyzetét, repülési irányát. Ebben legfőképpen a csápja segíti, amelyen elmozdulást érzékelő szőrök helyezkednek el. A zöld varangy (Bufotes viridis) a hazánkban ismert két varangyféle közül, talán a „csinosabbnak” mondható faj: színei élénkebbek, egész háta zöld, melyet jellemzően szabálytalan sötétebb foltok tarkítanak és általában élésen kiütköznek világosabb testszínétől. turmalincsoportba tartozó ásványok legtöbbször nyúlt oszlopos kristályokat alkotnak. A kőzetüregekben fenn-nőtt vagy az anyakőzetben magában benn-nőtt, jól fejlett kristályainak legjellegzetesebb ismertetőjegye a mindhárom oldalán kidomborodó szabályos háromszöges (ditrigonális) keresztmetszet. Önálló kristályok mellett rudas csoportokat, rostos, szálas vagy szemcsés halmazokat is alkot.
